Itt a magyar sportolók keddi programja az olimpián
Kezdődnek a kajak-kenu versenyek, női kézilabdázóink és női vízilabdázóink is negyeddöntőt játszanak.
Kezdődnek a kajak-kenu versenyek, női kézilabdázóink és női vízilabdázóink is negyeddöntőt játszanak.
A svéd Armand Duplantis világcsúccsal szerezte meg a férfi rúdugrás aranyérmét a párizsi olimpián, az új rekord 625 centiméter.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint még csak elvégezni sem kellett volna azt a kromoszómatesztet, amely alapján a Nemzetközi Bokszszövetség 2023-ban kizárta Imane Helifet és Li Jü-tinget a világbajnokságról.
A férfiak hétfői futamait nem tudták megrendezni, így az ILCA 7-es hajóosztályban az eddigi eredmények alapján 6. Vadnai Jonatán részt vehet a keddi éremfutamon.
A nők versenyét már nem folytatják az éremfutam előtt, amelyről Érdi Mária így lemaradt. A férfiaknál még nincs döntés, Vadnai Jonatán a hatodik, továbbjutó helyen áll.
Miló, aki elmondása szerint világéletében azért bokszolt, hogy elfogadják a női ökölvívókat, kettős módon látja a történteket.
Már a nevében is sokat ígérnek a futásban használt, újfajta szupercipők, ám míg egyesek gyorsabbak lesznek tőle, mások lehet, hogy éppen emiatt maradnak le egy jobb eredményről.
A háromszoros olimpiai bajnok úszónő a MÚSZ vezetésének lemondását követeli.
Példás szorgalommal szálltak be a párizsi nyári olimpia finanszírozásába a francia cégek, a legnagyobb lendülettel az LVMH luxusipari óriás. A NOB számára is fontos a pénzügyi siker, ami kedvező alapot adhat lejáró szerződései újratárgyalásához.
Egy apuka a mesterséges intelligenciával dolgozó Gemini chatbothoz fordul, hogy a lánya rajongói levele „tökéletes” legyen. Ezt mutatja be a Google hirdetése, amin olyan sokan felháborodtak, így végül nem sugározzák többé.
Ez a fajta, nem tiszta női sport a kimerített csalás esete volt már a 80-as években is. Én ezt a sportszövetségek emancipálódási deficitjére vezetem vissza. Egész egyszerűen olyan gyenge a sport nemzetközi világában a női sport érdekképviselete, hogy nem tudják kellően szabályozni a résztvevők testi hovatartozását és annak vizsgálatát – állítja Kiss Noémi író, műfordító.
Itt sok kérdés nem volt, 17–13-ra nyertek férfi pólósaink Szerbia ellen, ezzel harmadik helyen jutottak tovább.
Az ökölvívó Hámori Lucához hasonlóan szintén az ötödik helyen végzett saját súlycsoportjában, de a Magyar Ökölvívó Szövetség neki nem ajánlotta fel, hogy kiegészíti az olimpiai pénzjutalmát.
Az elhíresült ellentmondásos jelenet miatt durva zaklatások céltáblái lettek a művészek.
A mesteredző szerint a múlt év nehézségei közben eltávolodtak egymástól, és az egymást segítő, közvetlen kapcsolatukból edző–versenyző viszony lett.
Kövesse velünk a párizsi olimpia hétfői napjának legfontosabb eseményeit!
Örökrangadót játszik a magyar férfi pólócsapat Szerbia ellen.
Korábban a Szajna nem megfelelő tisztasága okozott késlekedéseket, ám a vegyes váltó esetében a tervezett időpontban kezdődött el a verseny.
Az atléta azt mondta, a sikere holnap már gyakorlatilag történelem kell, hogy legyen, hiszen kezdődik a felkészülés a jövő évi világbajnokságra.
Elképesztően szoros verseny döntött az arany sorsáról.